Hát elolvastam egy Marquez könyvet.
Ha abból a feltevésből indulok ki, hogy az írók saját tapasztalataikból merítenek, vagy saját gondolataikat, fantáziáikat bontakoztatják ki, akkor sohasem akarok találkozni ezzel az emberrel. Sírva futnék el, ha egy sikátorban jönne velem szemben.
Érdekes látásmódja ez a szerelemnek. Az a baj, hogy semmilyen szerelmet nem találok ebben a könyvben. Emberi ostobaság van, biztonságra való elemi és elengedhetetlen vágy van, pedofília van, anális rögzítettség van, sarkított jellemek vannak.
De szerelem az nincs.
A székletről, szellentésről, emberi kipárolgásokról, bujaságról és kielégíthetetlen szexuális vágyról cserébe sokat tanultam.
Hm. Marquez az a fajta író, aki megosztja az embereket. Legalábbis én a Száz év magányt olvastam tőle, amiért nagyon sok olyan ember rajong, akikről nem is gondolnám, és mégis. Nekem nem tetszett, igaz még kisebb voltam. A családfákat csak-csak követni próbáltam, a pohár ott telt be, hogy "szép Remedios elrepült".
VálaszTörlésVégig nem tudtam eldönteni, hogy ez most valóság vagy mese vagy mi, a kettő keveredését ugyanúgy utáltam, mint az édes-savanyú ételeket. Most savanyú vagy édes??
Azóta feljebb nőttebb, lehet, hogy megérni még egy próbát. Mindenesetre nem a démonos-szerelmessel fogom kezdeni akkor :S
A wikipedia szerint Marquez a mágikus realizmus mintapéldája :)
VálaszTörlésÉppen most akartam elkezdeni a Száz év magányt. Hátha megszeretem, bár ezután a könyv után mindig lesznek fenntartásaim.
A démonos szerelmes hátoldala nagyon érdekes, ezért vettem meg. Ha végigszenvedi az ember az első pár oldalt, akkor még talán jó is. Csak én nem szeretek úgy könyvet olvasni, hogy át kell ugranom részeket, és folyamatosan azt gondolom, hogy basszus még 50 oldal...