2012. március 30., péntek

És egy kis negatív

Első reakcióm, hogy majdnem sírva fakadtam.
A második, hogy felmondok.
A harmadik, hogy csak röhögök.

Rosszul utalták a fizetést.
Írtak levelet. Fizetési felszólítást.
Másfélszer annyit kérnek vissza.
Olyan utalásokról írnak, amik nem történtek meg.
Azt is odaírták, hogy ezzel én egyetértek.


Ezzel ÉN nem értek egyet.
Ezt így ebben a formában nem utalom vissza.
Ezen nem változtat, ha még ötször odaírják, hogy munkaügyi bíróság.

És akkor ki és hova utalta azokat a pénzeket amiket most tőlem kérnek vissza? És ugye nem csak tőlem...

Second hand hero

A tegnapi hiányzás miatt ma két pozitív gondolattal tartozom.

1. Tekintettel a gazdasági válságra és újdonsúlt közgazdász ismerőseimre, fel lettem világosítva a drágább-jobb elv és Veblen-hatás hátrányairól.
Már a feltételezést is kikérem magamnak, gyorsan vettem is öt felsőt a használtruha boltban.

LS véleménye a helyzetről: Nem csak a szekrényed van tele ruhákkal, hanem az ágyad, a kanapé, a székek, az asztal és időnként még a padló is. Szerencsére van még hely azon a padlón...

2. Ma nem aludtam el a kurzuson. Csak három kávéba került két óra alatt.

Hős vagyok, lássuk be.

2012. március 28., szerda

Háttérmunka

-Tanár Úr, kérhetek hivatalos hátteret a diákhoz?
-Persze, használd a kék-sárgát, amit szoktam.
-De én azt olvastam hogy fehéret kell marketing szempontból.
-Hol olvastad?
-A slideshare.net-en
-Menj a pokolba, Lukannonkám, és ne olvass hülyeségeket.

A probléma megoldva.

Már csak a tartalom hiányzik :)

2012. március 27., kedd

Spinning és az önbizalom

Látom azért spóroltál az előző órán, mert maradsz a következőre.

Kösz.

Egyébként azért pozitív, mert végre spinning és végre "tegyél rá".

Fogyókúra

A fagyasztóba rakott csokis mcfreeze-nek 2 hét után elég érdekes íze van.

Viszont gyorsítja az anyagcserét.

Szinte azonnal, majdnem változatlan formában távozik.

Mindenkinek ajánlom :)

És valóban, ez a csokis fagyi az utolsó lépés a végső kétségbeesés felé. Ugyanis már mindegy hogy milyen íze van, csak egészségtelen legyen. Innen már csak a szakadék látszik.
Amennyiben a szakadék a változatlan formájú fagyi ismételt megevétele, ugye.

Hát szép :)

2012. március 25., vasárnap

Búcsú

Na azért elég morbid első pozitív gondolatnak a halál, de lássuk csak.

Múltkor esett a hó. Gyönyörű, nagy pelyhekben.
Most csodásan süt a nap, és szikrázott minden a környéken.

A nagymama elbúcsúzott, volt ideje.
Mi megtettünk mindent. Nem csak közhely szinten.

Békés.

Ennyi.

Gondolatcsokor

Elhatároztam, hogy pozitív leszek, szociális, kedves és optimista.

Merthogy gondolkodtam.

A tudásom nem kevesebb, mint másoké.
A logikám sem rosszabb, mint másoké.
Mégis sokkal kevesebbnek érzem magam.
Ezáltal mások sokkal kevesebbnek gondolnak.

Tehát amellett, hogy tanulok szakmát, egyéniséget is fejlesztek.

Tehát minden napra egy mese, helyett pozitív gondolat.

2012. március 18., vasárnap

2012. március 13., kedd

SBO

Mégis miért nem kapcsolod le a villanyt? Hiszen tudod, hogy a fényre jönnek!!!

2012. március 9., péntek

Női nem

Nőnap alkalmával citromos sört osztottak a konditeremben.

A női öltözőben látványosan oldottabb volt a hangulat :)

Érdekes a 21. század, miszerint a virágok és a nők azonosításából áttértünk a citromos sör és a nők azonosítására.

2012. március 8., csütörtök

Párkapcsolat

Azt hiszem feloszlott a rózsaszín köd és gyorsan észrevettük, hogy tulajdonképpen egy nagy szakadék felett lebegünk, így mindketten nagyon gyorsan visszaiszkoltunk a saját szilárd talajunkra.

Tulajdonképpen nem változott semmi, mégis minden teljesen megváltozott. Még az ölelések közben is olyan, mintha 100km-re lennék.

Persze ehhez lehet, hogy hozzájárul a péntek nappal - szombat éjszaka - vasárnap éjszaka - hétfő nappal - kedd nappal - kedd éjszaka - szerda nappal munkával töltött időszak.

Persze ehhez a másik oldalról is ugyanez hozzájárul, kivéve a hétvégéket.

Valójában velem lehet a probléma,

egyrészt mert várok valamit. Nem szabad várni semmit.
Másrészt mert gondolkodom. Nem szabad gondolkodni.
Harmadrészt előre felé nézek. Nem szabad előre nézni.

Lehet, hogy önmagam becsapása, ha arra gondolok, hogy senkit nem akarok terhelni az életem végével, és akkor úgyis egyedül akarok majd lenni. De ebben a pillanatban talán segít.

Viszont az a legnagyobb szívás, hogy eddig is nehéz volt törődni és figyelmesnek lenni, hogy azt gondoltam hogy van értelme hosszabb távon, hát most milyen nehéz lesz, amikor csak azért vagyok kedves és figyelmes, mert az jó és lehet hogy lesz valami értelme később, de ezzel inkább ne is foglalkozzunk.

Amivel én nem foglalkozom, az nincs.

És ezzel terminálhatnánk is a dolgot, ha nem fájna annyira, és nem lenne még remény, hogy ez más lesz, mint ami az előző volt, ahogy LS szerint áll a helyzet.

Annyira naiv vagyok, hogy hihetetlen :)

Challenge

Felbecsülhetetlen értékű ajándékot kap, illetve bármit megteszek annak, aki megmondja, hogy lehet nem rágódni a dolgokon, nem aggódni, és különösen hogy lehet a mának élni.

Bár ha jobban belegondolok minek élni a holnapnak, ha úgyis sok sok szövődmény vár rám. Akkor éljünk a mának, a többit úgyis egyedül kéne majd végigcsinálni...

2012. március 7., szerda

A nap idézete

Lali: Fáradt vagyok.
Gaben: Van alkoholmentes söröd? Lali?
Lali: Van. Hozom.
Gaben: Akkor dobd ki a picsába, rendes sört kérek!
Lali: Minek örülsz Gaben?
Gaben: Az élet szép!
Róka: Tényleg?
Gaben: A faszt.

2012. március 6., kedd

Szójáték

Játék volt az idősek otthonában.
80-90 éves bácsik és nénik, ki a botjával, ki a tolószékében, ki félig lebénulva, mások remegő kezekkel, néhányak félig szunyókálva.

Egyszer csak arra kapom fel a fejem, hogy

MARHA...
BAROM...
TE ÁLLAT, nem BAR hanem MAR.


Mire rájövök, hogy MAR-ral kezdődő szavakat sorolnának éppen.

A kedvenceim:
VAR... Tudom hogy undorító, de VARangy
KAR... mint KARtágó
SZE... mint SZEmen SZEdett hazugság.

Csak mondom, hogy a SZEx, mint olyan, senkinek nem jutott eszébe :)

2012. március 3., szombat

Relatív

Ugye nem büdös a lábam? Múltkor megmostam, mert szeretem a tisztaságot.
Mikor?
Úgy három napja...

2012. március 1., csütörtök

Beidézve

Na megyek a bíróságra.

Az első szívinfarktus után hálát adok az égnek, hogy valóban nem emlékszem semmire.
Még a végén bajom lenne belőle.

Minden esetre ha mégis elveszik végül a diplomámat, akkor szólok.