Első reakcióm, hogy majdnem sírva fakadtam.
A második, hogy felmondok.
A harmadik, hogy csak röhögök.
Rosszul utalták a fizetést.
Írtak levelet. Fizetési felszólítást.
Másfélszer annyit kérnek vissza.
Olyan utalásokról írnak, amik nem történtek meg.
Azt is odaírták, hogy ezzel én egyetértek.
Ezzel ÉN nem értek egyet.
Ezt így ebben a formában nem utalom vissza.
Ezen nem változtat, ha még ötször odaírják, hogy munkaügyi bíróság.
És akkor ki és hova utalta azokat a pénzeket amiket most tőlem kérnek vissza? És ugye nem csak tőlem...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Válság. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 30., péntek
2012. március 18., vasárnap
2012. március 8., csütörtök
Párkapcsolat
Azt hiszem feloszlott a rózsaszín köd és gyorsan észrevettük, hogy tulajdonképpen egy nagy szakadék felett lebegünk, így mindketten nagyon gyorsan visszaiszkoltunk a saját szilárd talajunkra.
Tulajdonképpen nem változott semmi, mégis minden teljesen megváltozott. Még az ölelések közben is olyan, mintha 100km-re lennék.
Persze ehhez lehet, hogy hozzájárul a péntek nappal - szombat éjszaka - vasárnap éjszaka - hétfő nappal - kedd nappal - kedd éjszaka - szerda nappal munkával töltött időszak.
Persze ehhez a másik oldalról is ugyanez hozzájárul, kivéve a hétvégéket.
Valójában velem lehet a probléma,
egyrészt mert várok valamit. Nem szabad várni semmit.
Másrészt mert gondolkodom. Nem szabad gondolkodni.
Harmadrészt előre felé nézek. Nem szabad előre nézni.
Lehet, hogy önmagam becsapása, ha arra gondolok, hogy senkit nem akarok terhelni az életem végével, és akkor úgyis egyedül akarok majd lenni. De ebben a pillanatban talán segít.
Viszont az a legnagyobb szívás, hogy eddig is nehéz volt törődni és figyelmesnek lenni, hogy azt gondoltam hogy van értelme hosszabb távon, hát most milyen nehéz lesz, amikor csak azért vagyok kedves és figyelmes, mert az jó és lehet hogy lesz valami értelme később, de ezzel inkább ne is foglalkozzunk.
Amivel én nem foglalkozom, az nincs.
És ezzel terminálhatnánk is a dolgot, ha nem fájna annyira, és nem lenne még remény, hogy ez más lesz, mint ami az előző volt, ahogy LS szerint áll a helyzet.
Annyira naiv vagyok, hogy hihetetlen :)

Challenge
Felbecsülhetetlen értékű ajándékot kap, illetve bármit megteszek annak, aki megmondja, hogy lehet nem rágódni a dolgokon, nem aggódni, és különösen hogy lehet a mának élni.
Bár ha jobban belegondolok minek élni a holnapnak, ha úgyis sok sok szövődmény vár rám. Akkor éljünk a mának, a többit úgyis egyedül kéne majd végigcsinálni...

2012. március 7., szerda
A nap idézete
Lali: Fáradt vagyok.
Gaben: Van alkoholmentes söröd? Lali?
Lali: Van. Hozom.
Gaben: Akkor dobd ki a picsába, rendes sört kérek!
Lali: Minek örülsz Gaben?
Gaben: Az élet szép!
Róka: Tényleg?
Gaben: A faszt.

2012. február 7., kedd
Szétporladni a hóval
Szeretnék eltűnni kicsit.
Elmenekülni a problémák elől.
Szeretnék felszívódni a köddel.
Egy nagy hófúvás szeretnék lenni.
Felszálló pára is lehetnék.
Vagy legalább sírnék egy kicsit.
De nem, mert apukám azt tanította, hogy forduljak szembe.
Hát tessék, a hófúvás szembefordul.

2012. február 6., hétfő
Szakmai csőd
Az elmúlt két nap éjszakája
vad párnacsaták,
hatalmas beszélgetések,
nagy hallgatások,
forró csokik,
filmnézések,
hógolyózások
és alvás
...
helyett semmi másról nem szólt, mint
szakmai inkompetencia tökéletes érzéséről,
a hiányosságaim elharapódzásáról,
az önkontrollom totális hiányáról,
illetve az ezzel járó lelkiismeret-furdalásról.
Nem baj, hazamegyek aludni és a fejem alá teszem a sürgősségi tankönyvet és belgyógyászat nagylexikont.

2012. február 1., szerda
Elsődleges betegségelőny
Meggondoltam magam azt hiszem :)
Na de most már elég legyen.
Már megittam legalább 7 liter teát, ettem antibiotikumot, ettem fájdalomcsillapítót, felöltöztem melegen, táncoltam hogy elvonja a figyelmem, de még mindig fáj a hasam.
És igen, vicces úgy TV-t nézni és aludni, hogy 10 percenként fel kell kelnem pisilni.
Nem unom ám :)

2012. január 30., hétfő
Érzelmi stabilitás, vagy mi...
Az utóbbi idő hatalmas szerelmes időszakában rájöttem, hogy valóban genetikailag lehetek selejtes, miszerint én nem tudom csak jól érezni magam.
Az egész elmúlt két hónap nem szólt másról, csak mosolyokról, virágokról, ölelésekről, és közben rémálmokról, valami fura üres érzésről és ingerültségről az elmúlt egy hétben.
Mígnem tegnap egy uszodában zajlott megmagyarázhatatlan pánikroham után rájöttem, hogy valójában két hónapja csak mosolygok, és nem voltam dühös senkire, nem szóltam ha nem akartam valamit, nem fájt semmi, nem voltam éhes, nem kellett kakilni sem tulajdonképpen. És valóban :)
Na így 2 hónap érzelmi subileust követően mostantól újra érzelmileg instabil önmagam vagyok.
D ettől alig láthatóan instabillá vált, megjelent egy enyhe kétségbeesés az arcán, majd elmondta, hogy akkor most aludjunk. Oké...

10:30 perctől ugye...

2012. január 23., hétfő
Identitásválságban és mégsem
Amikor másokat, titeket olvaslak, sokszor érzem azt, hogy én egész máshol és máshogy élek, kicsit sem vagyok különleges, nem kíváncsi rám senki és talán nekem nem kéne blogot írni.
De aztán, amikor orvosként dolgozom, akkor nagyon sokszor érzem, hogy én egészen inkompetens vagyok, és nem vagyok oda való.
Amikor táncolok, csak meglepődök, hogy miért táncol velem bárki is, amikor képtelen vagyok mozogni és vezetni hagyni magam.
Aztán amikor párkapcsolatban vagyok, néha apróságokon pánikszerű rosszullét fog el, hogy én tényleg nem vagyok különleges, nincs rajtam mit szeretni és mit keresek én egy párkapcsolatban.
Aztán amikor hazamegyek, sokszor nem is hiszem el, hogy az az én családom, vagy annak a szilánkjai, amik otthon vannak.
Ennek ellenére borzasztóan szeretek blogot írni, imádok táncolni, szeretem hogy szerencsétlen vagyok, az az életem hogy orvos vagyok - akármi történjen is, és ez a párkapcsolat is biztató a maga hihetetlen módján.
Lassan megtanulom talán értékelni azt, amit eddig nem sikerült, és talán megtanulom, hogy magamnak hogy legyek különleges. Az egész azt hiszem egy facebook bejegyzésből indult, de az a következő post története lesz :)

2012. január 11., szerda
Az álmaim
Nagyon fura minden mostanában.
A józan eszem, az, ami történik körülöttem, az, amit nappal érzek teljességgel ellentmond azoknak, amiket éjszaka álmodom.
Nappal boldog vagyok, és tudom, amit tudnom kell, és látom a szemeit és látom ahogy rám néz, és elmegyek dolgozni és elmegyek spinningelni és elmegyek táncolni és minden mintha tökéletes lenne.
Éjszaka dühös vagyok és agresszív, vagy máskor kétségbeesetten félek, hogy nem szeret, nem tudom hol vagyok és nem találom a helyem.
Lehet, hogy csak félek, hogy majd megismer valójában.
Lehet, hogy csak félek, hogy majd megismerem valójában.
Lehet, hogy csak félek, mert lesz mit elveszíteni.
Lehet, hogy csak félek, mert amit nem szabadott volna elveszíteni, azt el kellett veszíteni, hogy ezt ne akarjam elveszíteni.
Mert mindent és mindenkit nem lehet.

2011. október 12., szerda
Félig üres
Nem is a fájdalom nem hagy írni, hanem az üresség.
Miről írjak? Az egyik mondatommal mást bántok, a másik mondatommal magamat.
Minden esetre már töltődik a pohár, alakul az a bloody mary...

2011. augusztus 16., kedd
Merevnyakú félkarú
Ma elkezdett zsibbadni a kezem a n. ulnaris területén. Gyógytornász ismerősöm megállapította, hogy merev a nyakam.
Most tanulok bal kezesnek lenni, szedem a Mydetont, kenem a vállam és ami a legjobban fáj, hogy hátizsákkal járok féloldalas táskák helyett.
Mutasson nekem valaki csodaszép hátizsákot, amit színházba is tudok vinni...

2011. július 17., vasárnap
Rám jár a rúd, vagy a kasza...
Szerdán voltam egy betegnél, hypoglicaemia, család felébresztette mire odaértünk, azt mondta azért nem evett annyit, hogy ne menjen fel a cukra, mert van egy fekélye és elromlott a mérője.
Ma szuicidált inzulinnal.
Gondolkodtam. Sokat gondolkodtam. De nem tudom. Gondolkodtam, de semmilyen jel nem volt. LG-t is felhívtam, ő is ezt mondta.
Akkor most mi van?

2011. július 14., csütörtök
ITO
Meghalt, akit áthelyeztem az ITO-ra.
Meghalt, pedig annyit dolgoztam, hogy ne tegye.
Meghalt, pedig nem vártam.
Mielőtt este hétkor hazamentem, azt mondta, hogy ugye emlékszem rá. 2 hónapja nálam feküdt. A 9-esben.
És tényleg.
És nem emlékeztem rá.
Erre már emlékezni fogok.

Szorongásom
Szorongásom valódi tárgya egy Seduxen.
Adtam ma egy Seduxent. Egy olyan embernek, aki nyilvánvalóan pánikolt. Akit megvizsgáltam, és semmilyen bajt nem találtam. Aki tőlünk kórházba ment tovább.
Mégis rettegek, hogy egy ampulla sok volt. Rettegek, hogy valami baja lesz. Rettegek, hogy nem tudok beteget vizsgálni, és mégis volt valami baja. Rettegek, hogy akaratomon kívül ártok.
Rettegek, pedig semmilyen fizikális eltérése nem volt a levegőkapkodáson és zsibbadáson kívül. Rettegek, pedig zacskóba lélegeztettem, és arra javult. Rettegek, pedig az im. Seduxen után 20-30 perccel még mindig volt valamennyi tünete, és semmi baja nem volt, még csak álmos sem lett. Rettegek, pedig nem is haza küldtem.
Miért rettegek? Csak baj volt, döntöttem, saját gondolataim szerint döntöttem, és igaza van annak, aki szerint elég lett volna a xanax is, de én úgy értékeltem, hogy nem.
Miért rettegek a saját döntéseimtől?

2011. július 13., szerda
Jutalmat kap, aki megtalálja
Elveszett az önuralmam valahol munka közben, az úton oda vagy visszafelé. Más nem lehet, mert máshol nem jártam az utóbbi egy hétben.
Annyit szenvedtem az elején, hogy le tudjak fogyni, és már sikerült, már csak pár kiló volt a célig, illetve hogy ne adjam fel és ne hízzak vissza.
Nem tudom, biztosan minden hosszú fogyókúrában vannak hullámvölgyek. Minden esetre ha vannak, akkor most nagyon mélyen vagyok.
Mélyen anyagilag, mert a sok egészséges étel és rendszeres étkezés elképzelhetetlenül drága.
Mélyen testileg, mert nem volt időm sportolni tegnapig, mélyen mert a vércukrom leesése után a testem követeli a folyamatos evést, mélyen mert 40 fokban a testem nem akarja a futást, és sikítva tiltakozik ellene. Az eszem meg sikítva küzd érte. Ha sikítozást hallotok a távolból, na az én vagyok.
Valójában ez nem is fogyókúra, hanem a diétám betartása, bár nem tudom, hogy ez könnyebbé vagy nehezebbé teszi a dolgokat...

2011. július 8., péntek
Főnöknek látszik (intim részletek következnek)
Lukannon 20-30 közötti, fiatal, első évének végén járó PhD hallgató, aki alig egy éve dolgozik PhD-ja mellett osztályon, akinek már van egy rezidense. A rezidens Lukannont főnöknek szólítja, megkérdezi minden percben, hogy mit csináljon, megkérdezi elmehet-e ebédelni, és megkérdezi haza mehet-e délután. Lukannon közben kedves és türelmes, ma azonban kicsit ingerült volt, és meg is szeppent a rezidense, amiért végül Lukannonnak lelkiismeret-furdalása lett. Lukannon miközben osztályon dolgozik, egyedül csinálja a laborjában a vizsgálatokat, leletezi is azokat, és terápiás javaslatot is ad.
Ez annyira jól hangzana, ha nem lenne végtelenül szánalmas és nevetséges a helyzet...

2011. július 4., hétfő
Vicces bejegyzés
A válaszút zsákutca táblái, amikben még reménykedem, hogy csak rosszul vannak kirakva.
Azért nem eszem csirkét, mert gyerekkoromban megtámadott egy pulyka.
Határozott vagyok. Jóképű vagyok. Vagy ha nem jóképű, akkor sármos. Bár lehet hogy csak jól nézek ki. De sármos biztos vagyok. Azt hiszem.
No komment.

2011. június 15., szerda
18 óra
A faszom kivan azzal, hogy három nap nyaralást el tudtak mosni 18 átdolgozott órával.
A faszom komolyon abba, hogy általános orvosi diplomával is lehetne látni, hogy a kemény has puha betapintható és a könyökön hirtelen kialakult nagy fluktuáló duzzanat ráér reggelig és semmi keresnivalója a traumán, amikor csak bursitis biztosan.
Bazd meg, ha te vagy aki ért hozzá, írd le, hogy csak egy bursitis, és hagyjál engem békén.
És mindezt akkor, amikor hajnali egykor az üvöltő hozzátartozóktól jövök vissza, hiszen a fiatal férfi 39 fokos lázzal éjszaka nem bírhatja ki reggelig.
Az én hibám, mert megvizsgáltam azt a bursitist, és utána küldtem el, hogy nézzenek már rá. Én hülye, hozzányúlok a betegekhez.
Sürgősen pályát kell változtatnom.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)