Meddig lehet azt mondani, hogy valakinél jól döntöttünk, és meddig lehet egy elfelejtett dolgot a fáradtságra fogni.
Egy fiatal lánynál orthostaticus hypotoniára gyanakodva nem vércukrot mérni mennyire rossz hajnali háromkor?
Talán nem olyan nagy probléma a klinikai képet és pszichés státuszt figyelembe véve, de szörnyű ha az embernek ez az autóban jut eszébe.
Mikor juthat eszembe ott és akkor? Vajon akkor leszek jó orvos, ha már nem felejtek el semmit és a legvalószínűtlenebb dolgokat is kizárom?
Vagy akkor ha egy ijedt lányt nem utalok kórházba, csak mert esetleg valamikor vérezhet is? Amikor elmondása szerint és CV státusz szerint nem vérzik, a megfelelő vizsgálatot elutasítja és másnap menne be egyeztetett vizsgálatra, rá kell-e még jobban ijeszteni, amikor én is úgy gondolom, ráér holnap?
Meddig kell saját magamat védenem? Nekem ne legyem bajom vagy neki ne legyen baja?
Neki ne legyen baja, hogy nekem ne legyen bajom?
Az biztos, hogy egy jó orvosnak tudni kell dönteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése