Nem tudok megszabadulni ettől a gondolattól.
Bácsi aki sosem volt orvosnál, látszik, hogy tumoros, látszik hogy sárga. Hozzáérek a hasához, kemény, és a bácsi kiabált a fájdalomtól. Bár tény, hogy a háta is fájt és amikor lefektettem akkor is kiabált. Székletről nem tudni, de volt fekete is.
Pitvarfibrilláció, 100-150-es tachycardia, mellkasi panaszok és fulladás nélkül. Tensio 80/60.
Kértem KÁNY számot, biztosítottam vénát, megvártam a mentőt.
Fél óra múlva felhív egy dühöngő sebész, hogy mit kezdjen ezzel, általános orvosi diplomával is látni, hogy végstádiumú tumoros beteg, neki ez nem dolga, menjek a picsába. Amikor mondom a hasat, és hogy ezzel hétvégén semmilyen belgyógyászat nem tud mit kezdeni, akkor üvölt és azt mondja hogy puha betapintható a hasa, epigastrialisan kissé nyomásérzékeny. Mondta, hogy majd akkor megoperálja a szívét. Jó? Mondtam, hogy jó.
Most én vagyok hülye, vagy én vagyok hülye?
Rosszul csinálom, rosszul döntök. Úgyhogy most visszavonulok tanulni. És szakácskodni. Hogy gyógyuljon a lelkem.
Örülök, hogy vannak orvosok akik így gondolkodnak, mint Te. Kevesen vagytok, maradjatok ilyenek, mert nagy szükség van rátok.
VálaszTörlés:) Aranyos vagy, és nagyon köszönöm!
VálaszTörlésÍgy utólag jó döntés nem létezett, remélem a lehető legjobban döntöttem a beteg számára...
:)
VálaszTörlés