2011. február 5., szombat

Horror a nézőtéren

Lukannon Varázsfuvolát nézett, a szerelmes jelenetek közben sírva nevetett, és azt gondolta, hogy ez csak vele történhet meg...

Békésen ültem a székemben, ami ugyan kényelmetlen, de kiderült, hogy ez az este legkisebb problémája. Az előadás színvonala elérte a jó közepes mértéket, végül is panaszra nem volt ok.
Egyszer csak a második felvonás elején, az egyik nagy szerelmi próba alatt valami irtózatos bűzt kezdtem érezni. Teljesen irreális élmény volt, mert egy 3 napja hordott nejlonharisnya szagát lehetett érezni, mintha a viselője legalábbis Esztergomból érkezett volna, gyalog, 40 fokban. Nincs jogom kritizálni mások nejlonharisnya mosási frekvenciáját, de aki nem mossa a zokniját, az ne vegye le a cipőjét a Vígszínházban.

Az elején csak úgy néztem ki, mint egy göndör bajszos transzvesztita, mert a hajamat szagolgattam, hogy a sampon illatát érezzem inkább. Megkérdeztem azért a biztonság kedvéért LS-t, hogy ugye nem én vagyok a szag forrása. Már amikor közelebb hajolt, hogy válaszoljon, gondoltam hogy nem én vagyok az...

Ekkor még nem nevettem, de egyszer csak hallottam, hogy LS nagyot sóhajt mellettem, és felrémlett előttem, hogy mindjárt újra kell éleszteni. Itt kezdődött a probléma, mert nem tudtam kiverni a fejemből a gondolatot, hogy hova fektetném le szegényt újraélsztés közben, mert fekve ugye közelebb kerülne a Lábhoz.
Na ezen majdnem hangosan röhögtem, és még Papageno sem tudta elvonni a figyelmem...
Amikor a nevetés végre alábbhagyott, a kettővel balra ülő srác elkezdett köhögve fuldokolni, ami jó orvoshoz méltóan újabb nevetőrohamot indukált.

Ekkor LS megkérdezte, hogy jól vagyok-e. Gondoltam itt már senki sincs jól, legalábbis mindenki sárgászöldnek tűnik a környéken...

Aki nem érti meg a szituációmat: A három napos halottnak komolyan jobb szaga volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése