Gondolatok a gondolatról

Sok olyan blogot olvastam mostanában, ami nem a blogok íróiról, hanem az írók gondolatairól, véleményéről szólt.

Ilyenkor azt érzem ostoba vagyok és nincsenek gondolataim. Felkelek, dolgozok, hazajövök, eszek, alszom.
Nem értem pontosan az egyiptomi viszonyokat, és a belpolitikáról is csak annyit tudok, hogy tipikus magyarok vannak ott is. Mindenki utál mindenkit, és aki nem utálja a másikat az azért teszi, hogy holnap még jobban utálhassa.
Az egyiptomiakról meg az a véleményem, hogy az én szerény szimpátiámtól kurvára nem fognak kevesebben meghalni vagy hamarabb megdönteni azt, amit meg akarnak dönteni.
A földrengést meg csak én nem éreztem egész Magyarországon. Erre már nincsenek is szavak.

Arra nagyon vágyom, hogy értsem mi történik a világban, de a belgyógyászatot sem bírom elolvasni, nemhogy minden nap egy újságot (és milyen már hogy jobb újság meg bal újság? most melyik szól arról ami tényleg történik?). Tv meg nincs, és így a valóvilágot sem értem.
Na itt a baj :)

A kifakadás fő oka, hogy nem merem megmondani a Tanár Úrnak, hogy én is vagyok valaki. Nem szoktam ilyen lenni.
Milyen szemét helyzet az, hogy ha visszaszólok és elmondom amit gondolok, akkor vagy embernek néz végre, vagy se klinika, se phd, se diabetológia.

Másnak gondolatai vannak, nekem meg hasmenésem.