Pár napja volt infarktus és fulladás, mindkettő fejsimogatásra gyógyult. (Ez ám a gyógyítás művészete)
Segítettem egy harminc évesnek elmagyarázni, hogy a derékfájás nem egyenlő a hátfájással, ami szintén nem az infarktus jele, bár együttérzek, hogy ettől halálosan félni kell.
Ma viszont kész differenciáldiagnosztikai napot tartottunk, volt hányás vírusfertőzéstől, hányás tramadoltól, hányás menstruációs görcstől és hányás ileustól. Gyakorlatilag ma mindenki hányt, de mégsem unatkoztam. (Mégiscsak változatos szakma ez)
Lukannon szívét közben összetörték, és még nem tudom, hogy fog megoldódni a dolog. Minden valószínűség szerint passzív megoldási stratégiát választok, miszerint hátha magától elmúlik.
Hiperszuper diétát tartok, mert ugyan a betegségtudat elég nagy volt, azonban egyik sem kapcsolódott a cukorbetegséghez. Már két hete tart, és nem is annyira borzasztó. Bár édesség nélkül élni nem lehet, ezért bele van illesztve az ebédbe :) Mert az evésnél legalábbis asszertívnek kell lenni. Különben agresszíven csokit vadásznék, ami elterelne a céltól.
Volt itt apukám. Érdekes szituáció, amikor két embernek egyszerre van irritábilis bél szindrómája, egyforma dolgok idegesítik és egyformán néznek ki még a fogaik is (ez borzasztó amúgy, születhetett volna apukám normális fogakkal is...). Még szerencse, hogy két wc van.
Volt kongresszus, ahol írtam, tanultam, dolgoztam. Bár egy év szünet volt, nem felejtettek el azok, akiket ismertem.
Valamiért minden nap érdemes felkelni :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése