E tanácsa az élethez, avagy Engedd el!

És íme az elengedős dalom :-)

Ps: várom a hipotetikus kérdésre a a választ. Megyek lelkesen az állomáson felszállnék a vonatra kora hajnalban. Egyszer csak megmozdul a föld, elindul a vonat egy másodpercre. Megállok, várok. Fel akarok szállni még egyszer, akkor megint. Ekkor már vártam a villámokat, meg kezdtem érezni a lószagot, ami az apokalopszis lovasaiból jön. Megmaradt lélekjelenlétemben gyorsan, ABCD szerint ellenőriztem az életfunkcióimat, gyorsan megigazítottam a hajam, hogy a világvége ne érjen felkészületlenül. Na de a végén sikerült felszállni a vonatra. Ott már sikerült elgondolkozni, hogy biztos életem első pánikrohama (mennyiremenő!!!), vagy a vonatoknak alapvető tulajdonsága is lehet, hogy időnként elindulnak. Még ha ez a MÁVtól szokatlan is. Na így jutottam oda, hogy engedd el...

Requiem egy álomért

Volt egy bejegyzésem. Ha nem érkezik a fiú ötven percen belül, akkor kettőt szeretnék. Két évvel később, de megérkezett. És most letépném az összes köcsög (igen, köcsög) liftreklámot, ahol az ingyen pizzákat reklámozzák, ahonnan akkor az ötletet vettem.

Biztosan nem szabad hátra menni. Biztosan nem szabad az élettel alkut kötni.

Csak vigyázz, mit kívánsz.